A vasárnap üzenete

A VASÁRNAP ÜZENETE

Évközi 12. vasárnap, 2020. június 21.

(Vasárnapi evangélium: Mt 10,26–33)

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön!

És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja.

Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül. Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják. Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél!

Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.

__________________________________________________________________________

Amikor a régi, szegény világban a barátaival mulatni induló legénynek a szülei egy kis költőpénzt adtak, humorosan hozzátették: nesze, fiam, itt egy százas, legyen nálad, ha kell, de visszahozd! – Így a legénynek volt is pénze, meg nem is. Tudni kellett, mikor, mennyit, mire költ az ember. – Valahogy így vagyunk a félelemmel is. Nincs ember, aki ne találkozott volna már ezzel az érzéssel, akár gyakrabban is. De hogyan álljunk hozzá? Kell félnünk, vagy nem kell? Jó, ha félünk, vagy nem? Bizony a félelem ott lapul a „zsebünkben” vagy néha a mellkasunkban vagy a torkunkban, s bánni kell tudni vele. 

A félelem érzését azért engedte meg az Úristen, hogy el tudjuk kerülni a veszélyeket. Ha félredobnánk ezt az érzést, ha folyvást csak vakmerőek lennénk, és sutba dobnánk az egészséges félelmet, ami óvatossá akar tenni bennünket, bizony nem sokáig maradnánk itt a földön az élők sorában. Viszont, ha mindig mindentől rettegnénk, gúzsba kötnénk magunkat, s nem lenne emberi életünk. Az embert nap mint nap kihívások érik, ami azt jelenti, hogy le kell küzdenie félelmét, gyakorolnia kell a bátorságot. 

Jézus mint jó tanítómester tanítja, bátorítja apostolait. Ha csak a statisztikát figyeljük, már az is elgondolkodtató: ebben a rövid kis tanításban háromszor halljuk Jézus biztatását, hogy „ne féljetek!”, míg csak egyszer azt, hogy „féljetek!”. Sokkal nagyobb szükség van tehát arra, hogy leküzdjük a fölmerülő félelmet, mint hogy óvatoskodjunk. 

Jézus a mércét – mint mindig – magasra teszi. Az embert, aki a méhszúrástól is fél, arra biztatja: ne féljen azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Azt gondolnánk első hallásra, hogy Jézus nem veszi komolyan az életünket. Ám ha tovább hallgatjuk őt, megláthatjuk, hogy messze nem vagyunk mi holmi „verebek” az Isten kezében. Isten még a verebekről is gondoskodik, s tud róluk mindent, mennyivel inkább gondoskodik rólunk, őriz bennünket! 

Ezen a héten, ha netán egy hajszálunkkal találkoznánk a ruhánkon vagy fésűnkön, mondjuk ki bátran, hangosan: Isten tud róla. Isten számon tartja az életünket. Ne féljünk tehát. 

László atya