Tudtátok-e?

Köszöntsétek egymást a béke jelével! - A békeköszöntés illendő módja

Az őskeresztény egyházban az istentisztelet alatt a keresztények békecsókot váltottak egymással, mindenki a közvetlen szomszédjával. A nép nemek szerint oszlott meg. Az apostolok gyakran buzdították a keresztényeket: „Köszöntsétek egymást szent csókkal.” Az összes régi liturgiában megtalálható a békecsók. Még III. Ince pápa (1198–1216) idejében is liturgikus csókkal köszöntötték egymást a keresztények.

Később az a szokás alakult ki, hogy a békecsók az oltártól indult el hierarchikus rendben, és úgy adták tovább, mint onnét eredő áldást. Végül lassanként csak a papságra korlátozódott, és a 13. századtól kezdve már az öleléssel helyettesítették. Egyes egyházakban a békeköszöntésre ún. csóktáblákat használtak, amelyet csókolásra kézről kézre adtak. Ezt Angliában használták először.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia liturgikus körlevelében meghatározta a békerítus módját: mindenki csak a hozzá közelebb állókat köszöntse kézfogással, a béke jelével. A szertartás nem a kibékülést, nem is a bűnök megbocsátását jelenti, hanem a békességet, a közösséget és a szeretetet fejezi ki az Eucharisztia vétele előtt.

Mindenki csak azoknak adja át a békét, akik közvetlenül mellette vannak, mégpedig illő módon; vagyis nem illő a hosszas gratuláció, nem szabad túl erősen megszorongatni egymás kezét, különösen a nőkét, hanem adjuk oda saját kezünket és fogadjuk el a másik kezét úgy, hogy az békességet és szeretetet fejezzen ki.

XVI. Benedek pápa Sacramentum Caritatis kezdetű apostoli buzdításában hangsúlyozta, hogy egy nagyon értékes jel, mely a mai konfliktusokkal teli világunkban különösen fontos.

A béke utáni vágy minden ember szívében jelen van. Ezért a gesztusban ahhoz fordulunk, „aki »a mi békénk« (Ef 2,14) és aki meg tudja békéltetni a népeket és személyeket akkor is, ha az emberi próbálkozások zátonyra futottak. Innen érthető az az intenzitás, amit gyakran lehet érezni a liturgikus ünneplésben a béke átadásakor.”

(Forrás: Keresztény Szó)

A bűn az Istennel való kapcsolatunkat szakítja meg. A bűnbánat szentségében pedig nem egyszerűen megtisztít engem a kegyelem, a bűnbocsánat, hanem összeköt Krisztussal.

Ezt szoktuk mi elrontani. Meggyónok, mert azt gondolom, hogy ezáltal megtisztít Isten kegyelme

Bizalommal megyek Krisztushoz, az irgalmas Istenhez, az ő bocsánatát kérve. Meg is kapom, örülök is neki. Utána megköszönöm, aztán elszaladok a megtisztulás ajándékával, ahelyett hogy maradnék Jézussal.

Ahol a kegyelem elkezd dolgozni, azt a gonosz tökéletesen érzékeli, és rögtön megy, magáénak akar. Attól ideges, hogy Jézusé lettem, hogy Jézussal együtt vagyok. Persze hogy mondja: Figyelj, Jézus meglesz nélküled, gyere csak velem!

Akkor mondanom kell a gonosznak, hogy Jézus ugyan megvan nélkülem, de én nem vagyok meg Jézus nélkül! Maradok Vele, és veled nem megyek sehová!

Ez az együttlét kell hogy a legfontosabb legyen, és akkor nem esel vissza. Ha magad, egyedül küzdesz, akkor nem vagy elég erős. Ezért kell ott maradni Jézusnál.

(Szecsődi Péter atya)

Az imádság beszélgetés Istennel – szembenézés a Végtelen Szeretettel.
Minden felnőtt kereszténynek kell tudnia saját szavaival imádkozni, de szükségünk van a szövegimára is, amikor érezzük, hogy pl. fáradtság miatt saját szavainkkal nem tudunk imádkozni. Ezek az imádságok jól megfogalmazzák saját hálaadásunkat, kérésünket stb. A sokak által ismert imaszövegek megkönnyítik a közös imádságot is.

Ha jól éljük az Igét, Jézussal találkozunk. Ő maga él és növekszik bennünk.